Style Blog

DIA DE LOS MUERTOS- HALOTTAK NAPJA, MÁSKÉNT

A világ számos országában és kultúrájában az október végi, november eleji időszak az elhunytakról, az emlékezésről szól. Itthon általában gyertyát gyújtunk a temetőkben, csendben emlékezünk november első napján. Van egy ország azonban, ahol teljesen másként viszonyulnak ehhez az időszakhoz: Mexikóban csupa szín és vidámság ez a pár nap. Ott nem az elhunytat gyászolják, hanem az életét ünneplik.

November második napjára már díszbe öltöznek a temetők és áll a házi oltár is, családias, örömteli hangulat van mindenhol. Külső szemlélőként igencsak túldíszítettnek, zavarosnak tűnhet sok minden, főként a házi oltár, holott ezek gondosan kidolgozott, szimbólumokkal teli, összetett kompozíciók.

OFRENDA- az emlékezés oltára

Hagyományos, hét szintes oltár

A házi oltár egy, vagy több elhunyt személy emlékére is készülhet. Számos fontos, jelentéssel bíró elemből áll.

Fénykép az elhunytról: a kompozíció egyik leglényegesebb eleme, innen tudni kiért/kikért készült az oltár.

Gyertyák: a tűz jelképezi az elvesztett személy iránti szeretetet, és iránymutató fényként is funkciónál a lelkének. Hiszen a mexikói kultúrában halottak napján az elhunytak lelkei újra visszatérnek és együtt lehetnek családjukkal.

Színes papírfűzérek: általában sárga és lila színből készülnek, az élet és halál egységét jelképezik.

Tömjén vagy más erős illatú füstölő: a halott lelkét tisztítja meg és távolt tartja a gonoszt.

Virágok: leginkább a sárga színű virágok dominálnak- körömvirág, sárga krizantém-, jelképezvén a hazavezető ösvényt a lelkeknek. Ezen kívül található még az oltárokon lila színű virág- Mexikóban a gyász színe a lila-, valamint fehér -mely az eget, a menyországot szimbolizálja.

Víz: a megfáradt lélek számára frissítőkent szolgál.

Só: általában egy tányérra szórják. A földi bűnös csábításoktól hivatott megvédeni a visszatérő lelket.

Étel, ital: az elhunytat kedvenc ételeivel, italaival várják haza családtagjai.

Calavera: koponya formájú, gyakran színes édesség, melyet erre a napra készítenek.

Tradicionális halottak napi ételek: az oltáron hagyományos, fogások is megtalálhatóak, ilyen a Pan de Muerto, mely egy briós szerű, kelt tészta alapú kalács-féle, valamint szezonális gyümölcsök, tök és rizs.

Pan de Muerto

Dia de los Muertos- a GUESS verziójában

Az Életet ünneplő mexikói hagyományok előtt fejet hajtva alkotta meg a GUESS idén a CATRIN nevű óráját.

CATRIN – GW0506G1

A mexikói kultúrában a halál imádata és az élet szeretete összekapcsolódik,  így a koponya, amely valóban a halál szimbóluma, egyben a feltámadás jelképe is. Épp ezért díszítik színes motívumokkal, hogy élettelivé tegyék. Egy ilyen díszes motívum jelenik meg a karóra számlapján.

A CATRIN óra szíján is találhatóak olyan apró részletek, melyek a korábban említett szimbólumok közt is említve lettek, ezek pedig a lila és sárga szín. a szíj két oldalán, egyenes mintában találhatóak- egyúttal a hazavezető ösvényt is szimbolizálva.

CATRIN – GW0506G1

A CATRIN karóra limitált darabszámban kapható a Watch de Luxe Aréna Pláza- beli üzletében. (első emeleten, lift mellett)