Hírek

Az Autavia története

Az Autavia története

Az Autavia története – Jack Heuer az alapító dédunokája – a TAG Heuer jelenleg is tiszteletbeli elnöke – 1958-tól vezette a családi vállalkozást egészen annak beolvadásáig a TAG csoportba. Személyes szenvedélye az autósportok iránt meghatározta a cég történetét is. Rallyversenyeken maga is beült a volán mögé vagy mitfahrerként segítette a pilótát. Saját elbeszélése szerint ez történt 1958-ban is, amikor a szervizvezető fogadott fia vezetett a versenyen, Jack pedig a műszerfalra szerelt „dashboard” stoppert, az akkor még csak ebben a formában létezett első Autavia-t kezelte, valamint az itinert olvasta. A célvonalhoz közeledve azonban a pillanat hevében rosszul értelmezte a számlapon látott mutatókat, és ez a csapat első helyébe került.

Az Autavia története

Jack Heuer dühösen tért vissza a gyárba és rögtön nekilátott egy olyan fedélzeti időmérő fejlesztésének, melyről a verseny izgalmában is egyértelműen leolvashatóak a mért eredmények. A Dubois-Depraz-vel együttműködve olyan stoppert sikerült megalkotni, melyen élesen különvált egymástól a percek és eltelt órák kijelzése: egy nagy központi mutató kizárólag az előbbit, a számlap alsó felében – 6 óránál – elhelyezett tárcsás kijelző pedig számokkal az eltelt órákat mutatta. Az új modell neve a híres verseny után Monte Carlo lett, és hamarosan nélkülözhetetlenné vált a legjobb rally versenyzők körében.

Az Autavia története

Az Autavia elnevezés, mely az automobile és aviation szavak összevonásából született, szabaddá vált, és egy egészen különleges kollekció számlapjára került. 1962-ben az Autavia immár nem fedélzeti stopperként, hanem kézre csatolható óraként jelent meg.

Az Autavia története

Ez az első eset, hogy nem referenciaszám alapján hivatkozik a TAG Heuer egy kronográfra, hanem külön nevet kap. Elsőként történt meg az is, hogy a Heuer elforgatható lünettával látott el egy kronográfot, mely a versenyzők és pilóták számára rendkívül hasznos.

Jack Heuer 30 éves volt az Autavia megalkotásakor, és egy olyan sikeres szériát indított útjára, mely több, mint 80 változatban készült a 60-80-as években.

Az Autavia története

Az Autavia 2020-ban kronometer tanúsítvánnyal ellátott automata szerkezettel szerelve tér vissza.

Az Autavia története