Hírek

Ferrari

Ferrari – Heuer „nagykövete”

Ferrari – Joseph „Jo” Siffert 1968 óta volt a Heuer „nagykövete”. Persze akkoriban ilyen címek, pozíciók a mai értelemben nem léteztek, a megállapodások sokkal inkább múltak személyes ismeretségeken, és olyan mostani szemmel meghökkentő elemeket tartalmaztak, mint például a lehetőséget Jo számára, hogy a versenypályákon Heuer karórákat értékesítsen. Cserébe a piros Heuer logó megjelent Jo Siffert overállján 

és versenyautóján. Memoárjában Jack Heuer később úgy emlékszik vissza a szerződésre, mint élete legjobb megállapodására. Valóban, a kapcsolat jelentette a belépést a Formula 1 világába, és jóval szélesebb körben tette ismertté a Heuer kronográfokat. 

Már 2 éve tartott a virágzó kapcsolat, amikor a Ferrari tárgyalásokat kezdett saját csapatának időmérői feladataira, nem bízva a versenyhelyszínek adatiban. Jack Heuer feltétlenül el kívánta nyerni a megbízást, ezzel is kiszorítva a többi konkurens óragyárat az F1-ből. Enzo „Commendatore Ferrari”, korábban saját maga is sikeres autóversenyző, megalapítója a Scuderia Ferrari csapatnak és magának az autógyárnak is, 1971 tavaszának egyik napsütötte délutánján elsötétített dolgozószobája félhomályában írta alá a megállapodást. 

1974

A kapcsolat 1971 és 1979 között tartott, és a korábban már bevált szponzorációval járt együtt: A Heuer nem kért pénzt az időmérésért, viszont megjelent a piros Heuer logó középen a szélvédők alatt ,

és ambassadori, nagyköveti együttműködéseket kötött olyan legendás pilótákkal, mint Jacky Ickx, Clay Regazzoni, Mario Andretti, Carlos Reutemann és Jody Scheckter. Niki Lauda pedig két alkalommal, 75-ben és 77-ben világbajnoki címet is szerzett a Ferrarival.