Hírek

A Longines női karórák sikere

Női karórák már az ’50-es és a ’60-as években is jelentős modellekkel rendelkezett a Longines. A női karórák története azonban sokkal régebb időkre nyúlik vissza. Ebben a rövid összefoglalóban áttekintjük, hogy mióta viselnek a nők karórákat a csuklójukon.

A Longines női karórák sikere

 

Női karórák a kezdetekben

A történetírók szerint I. Erzsébet királynő viselt egy órát a karjára erősítve, de az írások szerint Marie Antoinette királyné is rendelt egy olyan órát, amely egy gyémánt karkötőre volt szerelve. A szó modern értelmében 1810-ben a Nápolyi királynőnek tervezték az első karórát. Egy vékony, ovális szerkezet volt, amit a karkötőjére szereltek fel.

Magyarországi Kosovicz grófnőnek készült 1868-ban svájci órakészítő Patek Philippe órásmester által a következő híres darab, ami inkább ékszerként funkcionált és nem időmérőként.

Női karórák az 1800-as években

Az 1800-as évek közepén csak királyi és arisztokrata körökben engedhették meg maguknak a karóra viselését, ami nagyon drágák voltak és egyedi gyártásúak. Csak nők viseltek ebben az időben órát a karjukon, hiszen inkább ékszerként tekintettek rá.

A tizenkilencedik században a nők munkavállalóként is jelentős szerepet játszottak az óragyártásban, hiszen a svájci órakészítő vállalatok munkavállalóinak felét tették ki. A nőket bátorították, hogy az óragyártóknál dolgozzanak, ahelyett hogy a szegénységgel nézzenek szembe.

Mercedes Gleitze professzionális női úszó 1927-ben ő volt az első nő aki átúszta a csatornát, közben egy vízálló órát viselt a csuklóján. Ettől kezdve új korszak kezdődött. A karórára már nem csak mint nőies, kecses ékszerként tekintettek, berobbant a férfiak által viselt karórák piaca is.

Női karórák és a Longines

A Longines az 1950-es és az 1960-as években olyan kis női karórákkal szerepelt a piacon, amelyek gyorsan, egy mozdulattal voltak felszerelhetőek.

A Longines karóráinak sikere az apró részletekben, egyedi megmunkálásukban rejlik.