Egyéb

A LEGÚJABB MEISTERSTÜCK KOLLEKCIÓ EGY KÜLÖNLEGES UTAZÁSRA INVITÁL- 80 nap alatt a Föld körül Jules Vernével

A viktoriánus korszak közlekedésénék fejlődése lenyűgözte a francia írót, Jules Verne-t, aki ennek hatására 1873-ban megírta 80 nap alatt a Föld körül című regényét. Verne egyben a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakjának is számított, hiszen műveiben említett közel 100 terv döntő többségét a későbbiekben megvalósították.

Minden, amit kitalálok, minden, amit elképzelek, a valóság alatt marad, mert eljön majd a pillanat, amikor a tudomány alkotásai túltesznek a képzelet szüleményein. – Jules Verne

Máig egyik leghíresebb művében Phileas Fogg teljes vagyonát felteszi egy fogadásra: október 2.-án 20:45-kor Londonból indulva körbeutazza a világot Suezen, Bombay-en, Hongkongon, Yokohoma-n, New Yorkon és San Francisco-n át, hogy végül december 21.-én visszatérjen London városába. Gőzhajókkal, vonatokkal- sőt egy ponton-elefántháton utazni: Fogg bebizonyítja, hogy szinte bármi lehetséges, amit az emberi elme elképzel.

Phileas Fogg úttörő szellemének tiszteletére a Montblanc bemutatja az új Montblanc Meisterstück 80 nap alatt a Föld körül kollekciót, amely a Le Grande & Classique, Doué és Solitaire kiadásokból áll.

PHILEAS FOGG: a viktoriánus kor példaképe

Az új Meisterstück 80 nap alatt a Föld körül Le Grand & Classique kiadása eleveníti fel Phileas Fogg világ körüli utazásának fantasztikus történetét. Fogg hatalmas vízeken való gőzhajós útjára emlékezve a kupak és a tolltest kék minőségi műgyantából készül, gravírozott hullámmintával. Fogg kedvenc időtöltése a gőzhajók fedélzetén, a Whist nevű kártyajáték volt. Erre utal a csiptetőn is megjelenő franciakártya-szimbólum.

„Nincsenek lehetetlen akadályok; csak erősebb és gyengébb akaratok vannak, ennyi! ”

AZ ÚJ LEHETŐSÉGEK VILÁGA

A maga idejében ez a regény az ipari kor számos technológiai újítása miatt az utazás új lehetőségeit övező izgalmat és optimizmust közvetíti. A Meisterstück 80 nap alatt a Föld körül Doué kiadása ezen újítások előtt tiszteleg, amelyek lehetővé tették Fogg útját. Kék színű tolltesthez tartozó ezüstszín kupakba gravírozott hullámok és a lakkozás finom gradiens hatása szinte életre kelti az óceánok és tengerek vízióját. A kupakba ezen felül a méltán elhíresült gőzhajó képét vésték.

Tiszteletadás Jules Vernének

A Meisterstück Around the World in 80 Days Solitaire Edition 18K bi-color rhodium és pezsgőszín árnyalatú arany bevonatból készült tollhegye Öt hét léghajón című nagysikerű regényére utal. A belevésett léghajó minta nemcsak a regényre de Verne kalandozó szellemiségére is emlékeztet.

A Montblanc Meisterstück 80 nap alatt a Föld körül kollekció méltó emléket állít a zseniális írónak és tiszteleg az újítások és kalandos utazások világa előtt is.

Már a boltokban!