Egyéb

MIDO MULTIFORT PATRIMONY CHRONOGRAPH BLUE

Az 1937-es megjelenésű Mido Multichrono ihlette ezt a vintage kinézetű kronográfot, melynek tokjában azonban már egy modern automata szerkezet biztosít 60 órás járástartalékot.

Hasonlóan más nagynevű svájci órakészítő manufaktúrához, a Mido történelme is olyan távoli időkbe nyúlik vissza, és annyira gazdag hagyománnyal rendelkezik, hogy bőven van miből válogatni az újrakiadások esetén.

A Midot több, mint 100 évvel ezelőtt alapították a svájci Bielben, jelenlegi székhelye pedig a közeli Le Locle. A kollekcióban először 1937-ben jelent meg stopperes óra, vagyis kronográf. A Multichrono névre hallgató modell – miként elnevezése is sugallja – többféle funkciót kínál felhasználójának, kihasználva a beépített stopper általi időintervallum mérés lehetőségét.

A központi mutatók az órákat, perceket, valamint a stopper másodperceit jelzik. A 3 és 9 óránál kialakított segédszámlapok pedig a 45 perces percgyűjtőt, illetve a kismásodpercet rejtik. A kissé túlzsúfoltnak tetsző számlapon kívülről befelé haladva az átlagsebesség mérésére szolgáló Tachymetre skála, majd a távolság mérésére kilométerben alkalmas Telemetre látható. A harmadik skálán a perceket, a legbelsőn pedig az órákat olvashatjuk le arab számok és indexek segítségével.

A kép alatti francia ismertető arról tájékoztatja a korabeli olvasót, hogy a Mido kronográf az idő legkisebb töredékét is mérni képes, miközben a beépített védelmi mechanizmusnak köszönhetően alkalmas a széleskörű használatra.

A 30-as 40-es évek stílusjegyeit magán viselő eredeti kiadás kétségtelenül magával ragadó esztétikával rendelkezik, ugyanakkor a funkciók burjánzása kissé nehezen követhetővé teszi, mi is történik éppen a számlapon. Az új változat kiküszöböli ezt a nehézséget, miközben sikerül megőriznie a vintage hangulatot és formavilágot.

A skálák a domború számlap peremére kerültek és számosságuk is csökkent: a Tachymetre km/h beosztása után közvetlenül a perskála következik, legbelül pedig jut hely az órákat jelző arab számoknak is. Jól leolvasható a kronográf csigavonallal díszített percgyűjtője 3 óránál és a kismásodperc is az ellenkező oldalon.

HyperFocal: 0

A ragyogó kék számlap legalján megnyitott ablakban diszkréten jelenik meg az aznapi dátum, nem töri meg a számlap szimmetriáját. Az alpha stílusú mutatók Super-LumiNova kitöltése segíti a rossz látási körülmények közötti leolvashatóságot.

A számlapot glassbox kialakítású zafírüveg védi. Ez a látványosan kiemelkedő, domború üveg erősíti a vintage hatást, miközben egyedi megjelenést is kölcsönöz a Multifort Patrimony kronográfnak.

A 42 milliméter átmérőjű rozsdamentes acél tok teljes egészében rozéarany színű PVD bevonatot kapott, ami nagyon jól működik a fénylő számlap kékjével. A funkciókat a jobb oldali korona és nyomógombok, valamint a dátumváltás esetén a 10 óránál elhelyezett süllyesztett gomb segítségével érhetjük el.

Az óramű a megbízható ETA A05.H31 élaboré szintű változata, 27 kővel és 28.800-as féllengésszámmal. Teljesen felhúzott állapotban akár 60 órás járástartalékot is elérhetünk, ami igencsak impresszív teljesítmény, különösen ebben az ár szegmensben.

A hátoldali zafírüveg megnyitásnak hála élőben is megcsodálhatjuk a szerkezetet működés közben, valamint a hőhatással kékített csavarokat, miközben a fény hivalkodóan csillan meg a fémfelületek genfi csíkozású és perlage dekorációin.

Luczay Szabolcs