Újdonságok

MONTBLANC SUMMIT 3: LUXUS, OKOSÓRA FUNKCIÓKKAL

A Montblanc műhelyeinek hatalmas ablakain keresztül beáramló napfényben több, mint 160 év órakészítési tapasztalatával készülnek az apró részletekig kidolgozott időmérő műszerek. Az egyes megmunkálási folyamatok kézműves mesterei gyakran generációkon átívelő tudással rendelkeznek. Nem véletlen, hogy az okosóra jelenségből a Montblanc már 2017-ben is leginkább az órát hallotta meg. Anyaghasználatban, formatervezésben a legmagasabb sztenderdek szerinti órakészítési hagyományokat látjuk visszaköszönni a Summit névre hallgató legújabb kiadásában is.

Summit 3 okosóra hagyományos számlapválasztással

A Summit 3 megjelenésében, esztétikájában a Montblanc 1858 szériáját követi, amely a Montblanc legrégebbi órás részlegének alapítási évszámáról kapta nevét. Ez is jól jelzi, hogy a Montblanc igazi órát akart készíteni, amelyről csuklón hordva egészen addig a pillanatig elhisszük, hogy hagyományos óraszerkezettel rendelkezik, ameddig fel nem villan a pulzusmérő számlapja vagy a beérkező e-mail fejléce.

A recézett korona nem csak elforgatható, de nyomógombként is működik

A kerek számlap és tokforma, a kecses, hosszan kinyúló szíjtartó tokfülek, valamint a jobb oldalon elhelyezett recézett korona és a nyomógombok egy kronográf dizájnelemei. Hagyományosan a koronával lehetne felhúzni egy mechanikus óra rugóját, a gombokkal pedig a stoppert vezérelhetnénk. Látni fogjuk, hogy az okosóra esetében a tradicionális megjelenéshez újfajta funkciók kapcsolódnak.

A gumiszíj mintájához illő számlap

A Summit 3 modellcsalád mindegyik tagja titán tokkal készült, amit rozsdamentes acél gombok és lünetta egészít ki. A titán tok fele akkora súlyú, mintha az is acélból készült volna, így a 42 milliméteres átmérő ellenére a Summit 3 nem húzza le a csuklót és megfelelő társ lehet aktív életmód mellett is.

Fekete bőrszíjjal és hagyományos számlappal kifejezetten elegáns

A szürke és a teljesen fekete színkínálat mellett a bikolor változat esetében a lünetta és a nyomógombok lesznek feketék, minden egyéb szürke.

A számlapot – helyesebben kijelzőt – zafírkristályból csiszolt óraüveg védi, miként azt a luxuskategóriában megszokhattuk. A zafír rendkívül ellenálló és várhatóan semmilyen karcolódást nem fog összeszedni, még évek alatt sem.

A könnyű titán tok hölgyek számára is kényelmessé teszi a viselését

Az 1,28 colos AMOLED érintőképernyő felbontása 416×416. A Qualcomm Snapdragon Wear 4100+ processzor teljesítménye és energiafelhasználása is jelentősen javult az előző verzióhoz képest. Különösen az olyan alacsony számítási igényű funkciók esetében, amelyek az okosórák esetében gyakorta előfordulnak.

Alkalmazások kiválasztása gesztusvezérléssel

A Summit 3 akkumulátorának kapacitása 1400mAh, a Montblanc javaslata alapján érdemes nap végén a csomagolásként mellékelt egyedi gyártású töltőre helyezni. A Summit 3 okosóra már a Google Wear OS 3 kifejezetten viselhető eszközökre fejlesztett operációs rendszerét futtatja. Bluetooth 5 szabványt használ, kapcsolódik Wi-Fi hálózathoz és támogatja az NFC fizetést.

A beépített érzékelők mérik a pulzust, légnyomást, gyorsulást, tájolást és szögsebességet, valamint a véroxigén szintet is.

Montblanc 1858 Geosphere számlap a kijelzőn

Megválaszthatjuk, hogy a kijelzőn milyen óraszámlapot kívánunk megjeleníteni. Amennyiben óránk megjelenésében a hagyományos vonalat követjük, akkor a Montblanc mechanikus óráinak digitális változatát is beállíthatjuk. Ilyen például a Montblanc 1858 Geosphere Chronograph, ahol az északi- és a déli félgömböt láthatjuk, mindkettőt forgás közben.

Beállíthatunk egyedi célt a lépésszámokra

A sportosabb irányt kedvelők digitális kijelzőt is választhatnak, ahol egyéni beállítás függvényében az aktuális időn kívül a pulzusszámunk vagy stressz-állapotunk is megjelenhet.

Az ilyen módon személyre szabott Summit 3 teljessé tehető a csomagolás részeként kapott 2 óraszíjjal is. Az elegáns fekete bőrszíjat a gyorsstift segítségével könnyed mozdulattal leválaszthatjuk, és helyére sportosabb gumiszíjat tehetünk fel.

Kiválaszthatjuk, hogy mely alkalmazások legyeneke közvetlenül elérhetőek a menüben

Végül – de korántsem utolsó sorban – a Summit legújabb kiadása alkalmából elkészült a Montblanc saját fejlesztésű telefonos applikációja is. A Montblanc Summit egyszerűen letölthető Android vagy iOS rendszert futtató okostelefonunkra egyaránt. Okosóránkat már ennek segítségével tudjuk az első használat megkezdése előtt összepárosítani, nagyon gyorsan, néhány egyszerű lépésben.

A Summit 3 connected és fitness funkciói, vagy akár a számlap választék már a telefonról is elérhető. A szeptemberi frissítést követően pedig edzésteljesítményünkről a telefonunkon részletes, grafikus visszajelzést kapunk.

Navigálás a nyomógombok és az érintőképernyő segítségével

Az óra menüjében való navigálás, vagy az egyes funkciók, például az alvásfigyelés elindítása a nyomógombok segítségével történhet, vagy pedig az érintőképernyőn gesztusvezérléssel. Ezzel, és a telefonos párosítással, funkciók használatával kapcsolatban rendkívül informatív videók érhetőek el a Montblanc Youtube oldalán: https://youtu.be/TNByepDN5h4

Luczay Szabolcs