
Rado DiaStar Original 60. születésnapi kiadás
Az első DiaStar 1962-ben vált elérhetővé a széles vásárlóközönség számára, a 2022-es ünnepi évfordulóra a Rado felkérte Alfredo Häberli svájci dizájnert, hogy a jellegzetes formai elemeket tiszteletben tartva modernizálja a világ első megkarcolhatatlan karóráját.

Az óraszalonban csilli-villin átvett vadonatúj óránk a hónapok, évek során apróbb sérüléseket szedhet össze. Egy óvatlan mozdulat következtében apró ütésnyomok keletkeznek a lünettán, az apró porszemcsék miatt mikrokarcok barázdálják a fényesre polírozott rozsdamentes acél felszínét. A Rado megelégelte az órák esztétikai értékvesztését, és fő célkitűzésként azt fogalmazta meg a XX. század közepén, hogy termékei évtizedek múltán is úgy nézzenek ki, mint a vásárlás pillanatában.
Az 1962-es svájci Mustermesse Basel vásáron debütált a DiaStar, a világ első karcálló karórája. Tokja Hardmetal, üvege zafírkristály. Utóbbi a felső – és luxus szegmensben ma már általánosan elterjedtnek tekinthető, akkoriban a Rado volt az első, aki nagy példányszámban alkalmazta óráin.

A Hardmetal – vagyis volfrám-karbid kerámia és fém kötőanyag keveréke, amit szinterezés után gyémánt szerszámokkal megmunkálnak – a Vickers-féle teszten 1300-at ér el. Összehasonlításként: a rozsdamentes acél által elérhető keménység 200. Nem túlzó tehát amire a DiaStar elnevezése utal, kemény, mint a gyémánt és ragyog, mint egy csillag.
A 3 év fejlesztő munkát követően piacra dobott DiaStar az elmúlt évtizedekben közel 5 millió eladott példányt ért el. Már első megjelenése idején is szokatlannak számító formavilágát a rendkívüli keménységű anyag megmunkálási lehetőségének korlátai határozták meg. Hat évtized elteltével az anyagok, technológiák is sokat fejlődtek, ezért a Rado a születésnapi kiadásra egy kissé könnyített tokkal, high-tech anyagválasztással és néhány rendkívüli dizájnmegoldással rukkolt elő.

A DiaStar Original 60-Year Anniversary Edition (Ref. R12163118) komolyan bekeményített még az elődjéhez képest is. A szélesen elterülő, az óratokot védő lünetta anyaga ezúttal a Rado által levédetett Ceramos™, a titán-karbid könnyedségét ötvözi a funkcionális kerámia előnyös tulajdonságaival. Miközben a Vickers teszten a Hardmetalnál is jobb, 1750-es értéket ér el, felületén fémes csillogású színek létrehozása is lehetővé válik.

A Ceramos™ lünetta zafírkristály óraüveget fog körbe. A DiaStar eddigi hat évtizedére utalva hexagonális, vagyis hatszöges csiszolást kapott, ami látványos vizuális effektet eredményez a felesleges cicomáktól mentes, indusztriális hatású számlapon. A fazettált kristály összképe egyúttal egy briliáns csiszolására is utal, emlékeztetve bennünket a DiaStar elnevezésének eredetére.
Magának a toknak, a jobb oldalon található koronának és a hátlapnak az anyaga rozsdamentes acél. Ez utóbbi az óra megnevezésén – DIASTAR ORIGINAL 60-YEAR ANNIVERSARY EDITION – kívül megörökíti az ünnepi kiadás formatervezéséért felelős dizájner nevét is: DESIGN ALFREDO HÄBERLI.

Alfredo Häberli formatervező a DiaStar Original 60-Year Anniversary kiadással
A svájci formatervező, aki saját maga is birtokol egy DiaStar kiadást a 60-as évekből, a körkörös csiszolású szürke számlapon apró lyukakkal jelzi az órákat, amelyek Super-LumiNova® kitöltést kaptak, akárcsak a perc- és óramutató. A központi tengely tetején zsákfurattal rögzített másodpercmutató különösen szép megoldás és egységessé teszi a számlap egész megjelenését.

Órás szakmai szempontból a DiaStar Original két komplikációval is rendelkezik. A dátumablak kivágása 6 óránál formailag megegyezik az indexekével, csupán méretben nagyobb. A napokat viszont egy függőleges sávon grafikailag megjelenítve képzelte el Alfredo Häberli. A középső tengely és a dátum közötti hosszúkás ablakban az idő múlását egy nagyobb egységben is leolvashatjuk: ahogy a hét napjai következnek egymás után, úgy növekszik a napkijelző alatti sötét sáv mérete.
A 38.0 x 45.0 x 12.1 (szélesség x hosszúság x magasság milliméterben) méretekkel rendelkező 100 méterig vízálló tok belsejében arany bevonatos R764 jelzésű automata szerkezet működik. A teljesen felhúzott állapotában 80 óra járáshoz elegendő energiát tartalékoló mechanikus szerkezet hajszálrugója nem mágnesezhető Nivachron™ ötvözetből készült.

Fekete bőrtokban vehető át, amelyben milánói fémcsat és szürke textil szíj is található, mindkettő könnyű és gyors cserét lehetővé tevő EasyClip rendszerrel. A DiaStar Original 60-Year Anniversary Edition nem öregszik, nem fakul. „Jól néz ki, amikor átveszed az óraszalonban, és életed végéig jól fog kinézni”.

Az Anniversary kiadás megjelenésével egyidejűleg zöld, kék és szürke számlapos változatok is megérkeznek a hivatalos viszonteladók üvegvitrinjeibe.
Luczay Szabolcs