Újdonságok

PALVIN BARBIT VÁLASZTOTTA A LONGINES NEMZETKÖZI NAGYKÖVETÉNEK!

Ambassador of Elegance – az elegancia nagykövete – ezt a titulust viselheti Palvin Barbara, mióta a Longines felkérte, hogy kiemelt rendezvényein, kampányiban képviselje a márkát. Barbi egyszerre tud laza és előkelő lenni, miközben éppolyan közvetlen, mint amennyire elérhetetlen. Imádja a focit, a zenét és plüssmackóját, Grubyt.

Palvin Barbara kezén a Longines Mini Dolcevita modellje

Palvin Barbara karrierje legendás módon indult. Mindössze 13 évesen fedezte fel Méhész Balázs, aki az ICON Model Management számára kutatott fel tehetségeket. A kislány ekkor még nem álmodott modell karrierről, nem járt fotózásokra vagy válogatókra. Az édesanyjával Budapesten sétálgatott, amikor egyszerűen megszólította őket az ügynökség képviselője. A tesztfotózás után viszont minden megváltozott.

Még abban az évben megjelent anyaga a Spur Magazine-ban. Azóta láthattuk már a Vogue, a Marie Claire, a Glamour, Elle, a GQ címlapján is. A kifutón 2010-ben debütált, a Milan Fashion Week alkalmával, ahol a Prada kollekcióját mutatta be.

Az amerikai Sports Illustrated sportmagazin 2016-ban az Év felfedezettjének választotta Barbarát, három évvel később pedig a Victoria’s Secret angyala lett. A Models.com a 14. helyre sorolja őt a sokat emlegetett Money List és Social List listáján, és a szakma legáhítottabb díjaival tüntette ki. Ő volt a Glamour Women of the Year győztese a legjobb modell kategóriában 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban. Kétszer is megnyerte a Fashion Awards-ot, 2011-ben és 2012-ben. Az Elle Style Awards díjátadón 2021-ben Nemzetközi Modellként tüntették ki, és ugyanebben az évben ő lett a spanyol GQ döntése alapján az év modellje.

Barbara karitatív tevékenysége is közismert, és különös fontos számára, hogy felhívja a figyelmet a vízvételi pontok és tisztító rendszerek szükségességére a világ vízhiányos régióiban. Amikor sűrű időbeosztása enged egy kis szabadidőt, Barbara hazautazik Budapestre, hogy családjával töltsön időt. Utazásai során mindig elkíséri plüssmackója, Gruby.

Szeret horgászni, és mivel gyermekkora nagy részét vidéken töltötte a nagyszülőknél, igyekszik a természet közelében maradni. A világ legrangosabb kifutóin zajló mozgalmas életének ellenpontjaként Barbara szívesen és gyorsan olvas, szinte falja a könyveket. Szeret főzni, focimeccset nézni, barátai és családja körében pedig az állatok szerelmeseként ismert.

A modellkedés mellett Barbara az utóbbi időben a színészet iránt is érdeklődik Szerepelt a filmvásznon a Herkules (2014) című filmben Dwayne Johnson oldalán, a Tyger Tyger (2019) romantikus kalandfilmben, és legutóbb a 2023-as Serpentine című sci-fi horrorban Eve-ként.